Tamás Mikus - Vocals
László Loderer - Guitar
Dávid Szabó - Guitar
Roland Liviczki - Bass
Attila Erdei - Drums
Recorded in the Pont-Mi Studio.
1. A SEMMI ÁGÁN
Az eddig-volt véget ért
Mindaz, mi táplált, s érlelt
Egy hithû szenvedély, ami
Féltõ magányba tévedt
Bánkódni sincs miért
Nyugtot ember hiába vár
Még ha az én mé
lyére is száll
Enyhet ott úgysem talál
Azt mondta: "Egyszer talán
Ha mindez semmivé vált,
Nézzünk szembe újra
Mert még annyi minden vár
S jobb is lesz talán
Egyedül, mással nem gondolva"
Azt mondta: "Egyszer talán,
Ha mindez semmivé vált,
Nézzünk majd szembe újra
Mivé is válhattunk volna.
Mert ára van a múltnak
Néha több is, mint elég
Megfizetünk majd minden percért
Ha kiderült mennyit ért.
Keressük kábán
Amit csak a másik ád
Mindhiába
S csak ülünk némán
Együtt - árván
A semmi ágán,
A semmién..."
Lehet, én tévedtem
Kevés, mi összeköt
A tûz mégis hiányzik
Ami csak Õtõle jött
Másban múltat keresni
Ámítás, árulás
Lélekben egyéni érték
Csak ettõl szép a más
A káprázatnak régen vége
Õ elment, igen messze jár
Így évek múltán csak azt remélem,
Mit keresett megtalált
De ha valaha ketten,
Behegedt sebekkel
Csak még egyszer találkoznánk
Bár megköszönhetném
Mindazt a jót, mit szánt rám
A semmi ágán...
2. VIGASZ
Emlékszem a pontra, hol kezdtük
Sok naív, ártatlan percre
Közös álmunk nem felejtjük
Nem leszünk vágyaink veszte
Nem vigasz, hogy nincs igazság
Nem adjuk, mi igaz reánk
Ami minket bélyegez meg
Velünk él, s remélünk véle
Erõt ád a némaságban
Ahol várunk saját idõnkre
Nem kértem soha a jövõt
De a múltam enyémnek érzem
Nem kötöm fel magam a kendõt
Tapadjon máshoz a vérem
Nem vigasz, hogy másnak rosszabb
Nem vigasz, hogy másnak se jár
Felejtés a gyenge jussa
Gyalázat és a lemondás
S csak annyi lesz sírunkra írva
"A világ reánk sohasem várt"
Emlékezz a pontra, hol kezdtük
Sok célra, hiú reményre
Amit tettünk nem feledjük
Legalább ezt hagyjuk örökbe
Falak ellen, széllel szemben,
Szüntelen kereszttûzben,
Túl nehéz erõre lelni
S hinni egy saját jövõben
Ha kérnék valami mégis
Félek az csak annyi lenne
Milyen volt tisztának lenni
Hadd ízleljem csak egy percre
Még...
Csak egy percre még...
"Nincsen apám, se anyám,
Se istenem, se hazám"
Eladnám a lelkemet,
De az ördög - maga se venné meg!
És ha elfogy az erõ
Ne sírj, vígasztalj engem
Már csak a múltunk közös
Ölelj át és engedj utamra el
3. AKI NÉMA
Bûnösök tartsunk össze!
Ha a világ így összezárt
Ahogy vibráló neonfényben
Keressük létünk okát
Az Élet úgysem ízlik
A Halál túl komplikált
Ez a másvilág-kavalkád
Többet vesz, mint amennyit ád
És a kavargó tömegben
Hol oldódik az én
Ezernyi hang közt
A másság mit sem ér
Ha el is mondtál mindent
Mi óv és ami árt
Nem tör át, s ki rá vár
Cinkos némaságot talál
Ez a hely sem tart örökké
S ahogy változik az ár
Új jön, hogy eltörölje
Minden rossz, mit más csinált
De az én - az mindig én lesz
S míg a szín, s a díszlet vált
Ember csak ember marad
S kutatja a láthatárt
A kavargó tömegben
Már rég nem látom át
Milyen érzés jelet kapni
Mi igaz, s mi célt szolgál
És átölel az örvény
Ez a kényszer-némaság
Mikor nem lehet átadni
Csak venni, csak venni
De talán jobb így némán
Mint járni demagógok útján
Ahol minden egyértelmû
Hol, mit más mond - hazugság
Hol a fekete-fehér híján
Csak szürkeség, szürkeség vár
Hát hadd maradjak némán
És a látásért sem kár
Vegyenek el mindent
Töröljenek, töröljenek már!
4. GYÖKEREK NÉLKÜL
Túl messze mentem., s még épp közel
Vagyok, hogy távozni láss
Megszürkült hétköznapok szürkés, ködös
Lencséin át
Tudom nem ez a legkönnyebb lépés
Mégis másképp mostohább
Mintha közös álmunk halott súlyát
Együtt gördítenénk tovább
Az évek telnek, tovább tépnek
Így gyökerek nélkül
Meghajlanék, de félek
Mi vár, ha a szél elül
S az élet, mivé lesz
Ha csak megszokás, mi ûz
Mindegy, hogy ég vagy parázslik
Csak izzon, benned a tûz
Hiába kérded, soha nem értettem
Miért vágyom mindig máshol lenni
Egy kevés érzés, vágy, melegség
Vonz, mégis kevés
S az álom, mely engem kísért
Bennem él - mindig megtalál
Hogy elmenjek olyan messze,
Hol senki nem keres már
De mi van, ha nincs több, csak ennyi várt
Ez volt a sorsom, ennyi járt
Hol tudom meg, hogy ez itt a vége
És nem vezet már út felfelé
5. ÚTON
Még egy lépés
Egy végsõ a legvégsõ után
Már nem érzek
Csak lépek élettelen
Hogy hová érek
Nem látom, s nem értem
Haladok még vagy csak létezem?
Hogy volt-e cél
Vagy otthon, ahova térek
Összetéptem a válaszokat rég
Csak a sár barátom
Ki nyomaimat óvja
S átölel, ha rámköszönt az éj
Holt világba vezet a léptem
Ami szép, azt régen én letéptem
Az út, csak az visz már tovább
S már nem érzem, ha fáj
Jármomba én magam szálltam
Le nem téptem, meg nem álltam
Mindezt másképp láttam én
Szépnek tûnt még az elején
Ahogy jött én meg nem tagadtam
Egyszerûbb volt, elfogadtam
Jövõm akkor kõbe véstem
Mikor még az útra léptem
6. A VÁLSÁG DICSÉRETE
A tûz, a cél, a cél, miért valaha éltünk
S a vér, hová tûnt a kiontott vér
A lángokra is már csak én emlékszem
Nem lobog rég, ronggyá szõtt büszkeség
Õszinte lelkek - én bennem még élnek
Rengeteg hant, még mindig túl sekély
Jobb volt, míg folyt a vér
Jobb volt, kenyérnek remény
A szív erõsbb, mint a tudat, ha él
Már nem érthetjük miért hullott a vér
A gyûlölet a lelkekre ült
A másik fél túl messze került
De ha jõ a szó, s hívnak már
Védeni jogot, istent, hazát
Hõs leszek, ki új földre tért
Az utókor majd biztos megért
A reggel majd egy sáncon ér
A hajnal mind magától szép
Pár szeretõ arc még feldereng
Nem azt várják, akivé itt leszek
Ahogy lépek, nézem a nyomot a sárban
Vajon hol vannak, akik elõttem jártak
A nap ezegyszer elvakít még
Isten hozzád! Isten hozzád!
7. UGYANÚGY
Te is ugyanúgy érzel
Ahogy szökik a fény
Jobb lenne itt se lenni
Új hely, új remény
Hátrahagyni mindent
Mi árnyékot ád
S az ember sötét, vízes síkján
Mennénk tovább...
...és megszûnt a külvilág
Eltûnt minden összhang
Nekünk csak ez maradt
Éhség, s az önemésztõ harag
De érzem,
Hogy szunnyad a remény
Kétségbõl ácsolt jövõnkbe
Többé már nem tör utat a fény
A Sötétséggel eggyé váltam
Részem lett és én az övé
Új világom bûnre csábít
Nem állok ellen - nem állok ellen én
Új jövõmre itt találtam
Tarsolyomban pár erény
Tûzre vetném - hadd égjen
Ha ez a sorsom - ennyit ért
Rég vártam egy új világra
Szépségre szabadságra
Hitem elhagy, testem romokban
S lelkem pokolra száll
Te is ugyanúgy vérzel
Sodródni vágysz
Nem számít, ha az Élet habja
Még mélyebbre ránt
Ott se lesz rosszabb
Ott se lesz más
Elmúlunk szépen, csendben
Mindegy mi vár odaát
Te is ugyanúgy magadba nézel
Amikor nincsen menekvés
Ami érték, hamuban izzik
Nem perzsel a holt remény
A múlt üresnek tûnik
Csak pár erény-parázs mi fénylik
Ugyanúgy...
8. ÉS MÉGIS
Van egy perc, mikor megérzem
Az én-tudat súlyát
Akaratom gyengeségét
Ha önmagával szemben áll
Néha az érzés felébred
S nem várom a folytatást
Kiszállni - odébbállni
Nem hajt más - nem hajt más
És mégis, mikor magamba nézek
Semmi mást nem érzek másképp
Megannyi vágy, ígéret
Hege fel-felszakad, s fáj még
Olyan egyedül érzem magam e térben,
Mint gyermek a növekvõ sötétben
Eltévedtem és félek
Ez az álom az ébredéssel sem ér véget
Évek óta ugyanazt élem
Új köreim fóbiák
Nincs már, ami megkívánna
Teszem, mit más jónak lát
Azt mondták, hogy ez is az élet
Ez a látszat-boldogság
Van mivel idõt elütni
Bolond az, ki többet vár
És mégis, mikor magamba nézek
Már semmi mást nem kérek
Csak nehogy jövõt lássak
Kérdésre választ találjak
Jobb nem tudni, mikor lesz vége
Mint gondolva, mindig a végre
Ha már színként egy marad meg
Mikor eljön és elér
9. FOHÁSZ
Érzed-e Te is, ahogy gyorsul minden,
S lassanként elmosódik a kép
Úgy hittük tiszták leszünk
Nem vesszük át más bûnét
Félek, hogy minden perccel
Elvész egy cseppnyi büszkeség
Ahogy nõ az Élet sodra
Úgy ölel, s ránt magába a mély
...én sem láttam a Napfényt
Úgy hiszem, hogy szép
Mégis, azt hallottam
Felperzsel, amit csak ér
Az éjt is meg kell szokni,
Álmunk csak fohász
Valami szép után, valami jobb után
Valami egészen más után
Emlékszel-e olyan képre
Mi hordozza at új ígéretét?
Ha volt - én összetéptem
Mielõtt még mást elér
Jobb volt, így elpusztítva
Mintha rossz kezekbe tér
Készüljünk hosszú télre,
Mi sötét, s véget nem ér
Комментарии могут добавлять только зарегистрированные пользователи. Вы можете зарегистрироваться на сайте или залогиниться через социальные сети (иконки вверху сайта).
Enyhet ott úgysem talál
Azt mondta: "Egyszer talán
Ha mindez semmivé vált,
Nézzünk szembe újra
Mert még annyi minden vár
S jobb is lesz talán
Egyedül, mással nem gondolva"
Azt mondta: "Egyszer talán,
Ha mindez semmivé vált,
Nézzünk majd szembe újra
Mivé is válhattunk volna.
Mert ára van a múltnak
Néha több is, mint elég
Megfizetünk majd minden percért
Ha kiderült mennyit ért.
Keressük kábán
Amit csak a másik ád
Mindhiába
S csak ülünk némán
Együtt - árván
A semmi ágán,
A semmién..."
Lehet, én tévedtem
Kevés, mi összeköt
A tûz mégis hiányzik
Ami csak Õtõle jött
Másban múltat keresni
Ámítás, árulás
Lélekben egyéni érték
Csak ettõl szép a más
A káprázatnak régen vége
Õ elment, igen messze jár
Így évek múltán csak azt remélem,
Mit keresett megtalált
De ha valaha ketten,
Behegedt sebekkel
Csak még egyszer találkoznánk
Bár megköszönhetném
Mindazt a jót, mit szánt rám
A semmi ágán...
2. VIGASZ
Emlékszem a pontra, hol kezdtük
Sok naív, ártatlan percre
Közös álmunk nem felejtjük
Nem leszünk vágyaink veszte
Nem vigasz, hogy nincs igazság
Nem adjuk, mi igaz reánk
Ami minket bélyegez meg
Velünk él, s remélünk véle
Erõt ád a némaságban
Ahol várunk saját idõnkre
Nem kértem soha a jövõt
De a múltam enyémnek érzem
Nem kötöm fel magam a kendõt
Tapadjon máshoz a vérem
Nem vigasz, hogy másnak rosszabb
Nem vigasz, hogy másnak se jár
Felejtés a gyenge jussa
Gyalázat és a lemondás
S csak annyi lesz sírunkra írva
"A világ reánk sohasem várt"
Emlékezz a pontra, hol kezdtük
Sok célra, hiú reményre
Amit tettünk nem feledjük
Legalább ezt hagyjuk örökbe
Falak ellen, széllel szemben,
Szüntelen kereszttûzben,
Túl nehéz erõre lelni
S hinni egy saját jövõben
Ha kérnék valami mégis
Félek az csak annyi lenne
Milyen volt tisztának lenni
Hadd ízleljem csak egy percre
Még...
Csak egy percre még...
"Nincsen apám, se anyám,
Se istenem, se hazám"
Eladnám a lelkemet,
De az ördög - maga se venné meg!
És ha elfogy az erõ
Ne sírj, vígasztalj engem
Már csak a múltunk közös
Ölelj át és engedj utamra el
3. AKI NÉMA
Bûnösök tartsunk össze!
Ha a világ így összezárt
Ahogy vibráló neonfényben
Keressük létünk okát
Az Élet úgysem ízlik
A Halál túl komplikált
Ez a másvilág-kavalkád
Többet vesz, mint amennyit ád
És a kavargó tömegben
Hol oldódik az én
Ezernyi hang közt
A másság mit sem ér
Ha el is mondtál mindent
Mi óv és ami árt
Nem tör át, s ki rá vár
Cinkos némaságot talál
Ez a hely sem tart örökké
S ahogy változik az ár
Új jön, hogy eltörölje
Minden rossz, mit más csinált
De az én - az mindig én lesz
S míg a szín, s a díszlet vált
Ember csak ember marad
S kutatja a láthatárt
A kavargó tömegben
Már rég nem látom át
Milyen érzés jelet kapni
Mi igaz, s mi célt szolgál
És átölel az örvény
Ez a kényszer-némaság
Mikor nem lehet átadni
Csak venni, csak venni
De talán jobb így némán
Mint járni demagógok útján
Ahol minden egyértelmû
Hol, mit más mond - hazugság
Hol a fekete-fehér híján
Csak szürkeség, szürkeség vár
Hát hadd maradjak némán
És a látásért sem kár
Vegyenek el mindent
Töröljenek, töröljenek már!
4. GYÖKEREK NÉLKÜL
Túl messze mentem., s még épp közel
Vagyok, hogy távozni láss
Megszürkült hétköznapok szürkés, ködös
Lencséin át
Tudom nem ez a legkönnyebb lépés
Mégis másképp mostohább
Mintha közös álmunk halott súlyát
Együtt gördítenénk tovább
Az évek telnek, tovább tépnek
Így gyökerek nélkül
Meghajlanék, de félek
Mi vár, ha a szél elül
S az élet, mivé lesz
Ha csak megszokás, mi ûz
Mindegy, hogy ég vagy parázslik
Csak izzon, benned a tûz
Hiába kérded, soha nem értettem
Miért vágyom mindig máshol lenni
Egy kevés érzés, vágy, melegség
Vonz, mégis kevés
S az álom, mely engem kísért
Bennem él - mindig megtalál
Hogy elmenjek olyan messze,
Hol senki nem keres már
De mi van, ha nincs több, csak ennyi várt
Ez volt a sorsom, ennyi járt
Hol tudom meg, hogy ez itt a vége
És nem vezet már út felfelé
5. ÚTON
Még egy lépés
Egy végsõ a legvégsõ után
Már nem érzek
Csak lépek élettelen
Hogy hová érek
Nem látom, s nem értem
Haladok még vagy csak létezem?
Hogy volt-e cél
Vagy otthon, ahova térek
Összetéptem a válaszokat rég
Csak a sár barátom
Ki nyomaimat óvja
S átölel, ha rámköszönt az éj
Holt világba vezet a léptem
Ami szép, azt régen én letéptem
Az út, csak az visz már tovább
S már nem érzem, ha fáj
Jármomba én magam szálltam
Le nem téptem, meg nem álltam
Mindezt másképp láttam én
Szépnek tûnt még az elején
Ahogy jött én meg nem tagadtam
Egyszerûbb volt, elfogadtam
Jövõm akkor kõbe véstem
Mikor még az útra léptem
6. A VÁLSÁG DICSÉRETE
A tûz, a cél, a cél, miért valaha éltünk
S a vér, hová tûnt a kiontott vér
A lángokra is már csak én emlékszem
Nem lobog rég, ronggyá szõtt büszkeség
Õszinte lelkek - én bennem még élnek
Rengeteg hant, még mindig túl sekély
Jobb volt, míg folyt a vér
Jobb volt, kenyérnek remény
A szív erõsbb, mint a tudat, ha él
Már nem érthetjük miért hullott a vér
A gyûlölet a lelkekre ült
A másik fél túl messze került
De ha jõ a szó, s hívnak már
Védeni jogot, istent, hazát
Hõs leszek, ki új földre tért
Az utókor majd biztos megért
A reggel majd egy sáncon ér
A hajnal mind magától szép
Pár szeretõ arc még feldereng
Nem azt várják, akivé itt leszek
Ahogy lépek, nézem a nyomot a sárban
Vajon hol vannak, akik elõttem jártak
A nap ezegyszer elvakít még
Isten hozzád! Isten hozzád!
7. UGYANÚGY
Te is ugyanúgy érzel
Ahogy szökik a fény
Jobb lenne itt se lenni
Új hely, új remény
Hátrahagyni mindent
Mi árnyékot ád
S az ember sötét, vízes síkján
Mennénk tovább...
...és megszûnt a külvilág
Eltûnt minden összhang
Nekünk csak ez maradt
Éhség, s az önemésztõ harag
De érzem,
Hogy szunnyad a remény
Kétségbõl ácsolt jövõnkbe
Többé már nem tör utat a fény
A Sötétséggel eggyé váltam
Részem lett és én az övé
Új világom bûnre csábít
Nem állok ellen - nem állok ellen én
Új jövõmre itt találtam
Tarsolyomban pár erény
Tûzre vetném - hadd égjen
Ha ez a sorsom - ennyit ért
Rég vártam egy új világra
Szépségre szabadságra
Hitem elhagy, testem romokban
S lelkem pokolra száll
Te is ugyanúgy vérzel
Sodródni vágysz
Nem számít, ha az Élet habja
Még mélyebbre ránt
Ott se lesz rosszabb
Ott se lesz más
Elmúlunk szépen, csendben
Mindegy mi vár odaát
Te is ugyanúgy magadba nézel
Amikor nincsen menekvés
Ami érték, hamuban izzik
Nem perzsel a holt remény
A múlt üresnek tûnik
Csak pár erény-parázs mi fénylik
Ugyanúgy...
8. ÉS MÉGIS
Van egy perc, mikor megérzem
Az én-tudat súlyát
Akaratom gyengeségét
Ha önmagával szemben áll
Néha az érzés felébred
S nem várom a folytatást
Kiszállni - odébbállni
Nem hajt más - nem hajt más
És mégis, mikor magamba nézek
Semmi mást nem érzek másképp
Megannyi vágy, ígéret
Hege fel-felszakad, s fáj még
Olyan egyedül érzem magam e térben,
Mint gyermek a növekvõ sötétben
Eltévedtem és félek
Ez az álom az ébredéssel sem ér véget
Évek óta ugyanazt élem
Új köreim fóbiák
Nincs már, ami megkívánna
Teszem, mit más jónak lát
Azt mondták, hogy ez is az élet
Ez a látszat-boldogság
Van mivel idõt elütni
Bolond az, ki többet vár
És mégis, mikor magamba nézek
Már semmi mást nem kérek
Csak nehogy jövõt lássak
Kérdésre választ találjak
Jobb nem tudni, mikor lesz vége
Mint gondolva, mindig a végre
Ha már színként egy marad meg
Mikor eljön és elér
9. FOHÁSZ
Érzed-e Te is, ahogy gyorsul minden,
S lassanként elmosódik a kép
Úgy hittük tiszták leszünk
Nem vesszük át más bûnét
Félek, hogy minden perccel
Elvész egy cseppnyi büszkeség
Ahogy nõ az Élet sodra
Úgy ölel, s ránt magába a mély
...én sem láttam a Napfényt
Úgy hiszem, hogy szép
Mégis, azt hallottam
Felperzsel, amit csak ér
Az éjt is meg kell szokni,
Álmunk csak fohász
Valami szép után, valami jobb után
Valami egészen más után
Emlékszel-e olyan képre
Mi hordozza at új ígéretét?
Ha volt - én összetéptem
Mielõtt még mást elér
Jobb volt, így elpusztítva
Mintha rossz kezekbe tér
Készüljünk hosszú télre,
Mi sötét, s véget nem ér